Keresés ebben a blogban

2010. március 31., szerda

Hymen hírek...


A "hymen" hírek a hajdani társasági lapok egyik legfontosabb rovata volt, Ebből szerezhetett tudomást a nagy érdemű közönség a készülő és a perfektuálódott frigyekről, stb.

Már nincsenek igazi társasági lapok, csak bulvársajtó van. A frigyeknek csak akkor van hírértékük, ha szexbotrányként állíthatók be.

Így is állítja be a Blikk Tőkés püspök válóperét, a feleség keresetleveléből tunkolva hozzá a zaftot.

Nos az ilyen esetek kapcsán én szilárdan a Biblia talaján állok. Ne ítélj, hogy ne ítéltessél! Meg, hogy ... Az vesse rá az első követ, stb.

Egy sorozat-csalónak lefestett férj esetében az embernek a nyúl jut eszébe elsőnek. De nem stimmel a dolog. A kínai horoszkóp pl. a "nyúl férfiről" igen jókat mond. Ha ehhez még hozzávesszük az ártatlanság vélelmét és azt, hogy a nyúl ügyesen ki tud mászni a bajból, reménykedhetünk abban, hogy a nagyméltóságú püspök urat felmentik a "violatio matrimonii" azaz, a házassági hűségnek a házasságon kívüli elhálás általi szándékos megsértésének súlyos vádja alól.

Engem nem is ez zavar, hanem a számlák, meg az "írásbeliség"

... "Egy doboz gyufáról is csatolni kellett a számlát. Ő aztán átnézte a bizonylatokat" - állítja a feleség Joó Edit.

Aztán ... "Velünk is csak írásban ... volt hajlandó kommunikálni. Több száz levelet küldött, nekünk pedig egy naplóba kellett felírnunk, ha kérdezni akartunk tőle valamit."

Ez az amiből nem lehet kimászni sem az emberek - a hívek - sem az Úristen előtt! Furcsa szerzet ez a püspök úr. Hogy mer majd a gyülekezet elé állni, az emberek szemébe nézni és a keresztényi erényekről prédikálni?

Még szerencse, hogy időben politikai pályára váltott. Orbánnak jó lesz - vazallusnak. A zsidóknak is - csahosnak.

Sz. Gy.








2010. március 29., hétfő

A nemzet színésze, meg a gázsija...

Sokoldalúnak lenni nem boszorkányság, csak olyannak, vagy olyan helyre kell születni. Morvai Krisztina a napos oldalon született. Így módjában áll istenadta tehetségeit kibontakoztatni és nem is keres vele rosszul...

Várható volt viszont, hogy mielőtt köztársasági elnökként bevonul a Sándor palotába borsot törnek az orra alá, tormát szagoltatnak vele, stb.

Ezúttal Lévai Katalin, volt esélyegyenlőségi miniszter, tett alája ezzel a 950.000 Ft.-os kormány megbízással. Ennek kapcsán nem akarok a kárörvendőkhöz csatlakozni, sem róla (még több) keresztvizet leszedni. A pénzt se sajnálom tőle. Biztos megdolgozott érte.

De hogyan?

Ezen bökkentem meg kissé. Lévai Katalin ugyanis azt mondja, "a megbízás arra vonatkozott, hogy az ország több pontján megtartandó kampány eseményeken 'dramatizált előadásban' dolgozza fel a témát." [Index] Szent-igaz! Ha valaki képes és hajlamos arra, hogy kampány eseményeken dramatizált előadásban dolgozza fel a témát, hát Morvai aztán képes rá.

Nem is akarom felhozni, hogy a kormány miért nem olyan kismamákat, vagy nagymamákat kért fel a dramatizálásra, akiket meggyapált a férjük, vagy az unokájuk. Ezeknek ugyanis nem kellene dramatizálniuk, elegendő lenne élményeikről beszámolniuk. Ez nem művészi teljesítmény, tehát kevesebb pénzből is kihozható lett volna az előadás.

De hát a Medgyessy kormánynak egy jogász kellett - a dramatizáláshoz, tehát olyan gázsit kellett fizetni, mint egy jogásznak és dramaturgnak, együtt. Lehet, ezért kóstált ennyibe a tiszteletdíj.

Ami engem foglalkoztat, az az empátia. Hogy képes egy olyan nő a családon belüli erőszakot érzékeltetni (dramatizálni), aki olyan mint Morvai, a férje meg olyan mint Baló? Megfoghatatlan!

Viszont vízióm támadt azzal kapcsolatban, ha van a Morvai családon belüli erőszak, hogy nézhet ki. Víziómat a fenti kép jeleníti meg...

Ja! Majd elfelejtettem. Kénytelen leszek megint visszatérni kissé a Jobbik és Morvai Krisztina témájára, mert rá kellett jönnöm, a politikai prostitúciónak nincs diszkrét bája. (Tévedtem, amikor ezt írtam.)

Sz. Gy.



2010. március 26., péntek

Átstartolás Budapesten.

















Látszat, ill. pótcselekvések lázában ég a politikai Magyarország bal, jobb és jobbik oldala.

Hát senki se szól, hogy kár a gőzért? Eget verő disznóság - lett volna - ha izraeli kémrepülőgépek valóban megsértik egy idegen állam, adott esetben a trianoni roncs Magyarország, felségterületét. De hát ennek az országnak rég nincs „felségterülete”, amit meg lehetne sérteni. Ergo tökéletesen igaza lehet a csinos Aliza Bin-Noun nagykövet asszonynak abban, hogy a két izraeli gép szokásos rutinfeladatot látott el és hogy korábban is történt már ilyesmi.

Az is szent igaz lehet, hogy a gépek a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól kaptak engedélyt a szokásos rutinfeladat végrehajtására. Apró részletkérdés csupán, hogy ez alatt nyilván az Izraeli Nemzeti Közlekedési Hatóságot értette a szépasszony.

Az is meglehet, hogy a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően a "magyar" Külügyminisztériumot is bevonták a folyamatba. Ám hogy a Külügyminisztériumnak voltaképp mi köze ehhez, sajnos nem derül ki a közleményből.

Továbbá Aliza Bin-Noun asszonynak abban is igaza lehet, hogy nem véletlenül jelent meg a hír a csütörtöki Magyar Nemzetben és hogy e mögött Izrael-ellenesség állhat. Persze hogy állhat! Ennek a látszatát is elkerülendő tényleg elnézést kell kérnünk Izraeltől, a Magyar Nemzet és a magyar nemzet minősíthetetlen viselkedése miatt.

A szélsőjobboldal tehát hiába élcelődik a bocsánatkérés témájával kapcsolatban. Nincs igazuk. Nekik egyébként se lehet soha igazuk, mert a magyar ember "mérsékelt", akkor is ha kitapossák a belét. Egy törpe kisebbségnek meg igazán kár ugrálni. Ezek a hülyék kolompnak képzelik magukat a birkák között...

Simon Peresz izraeli államelnök korábban már elkotyogta, hogy Izrael felvásárolta Magyarországot tokkal vonóval együtt. [Ezt a sajtó és a diplomáciai körök később próbálták elmosni, de a vén faszi kitartott korábbi nyilatkozata mellett. Sőt meg is toldotta, hogy most jól megy Izraelnek a bolt és ez is egy jó befektetés volt. Érdekes, azt nem kérdezték tőle, ki volt az eladó és mennyi volt a vételár...]

Lássuk tehát ezek után [a volt] Magyarország jelenlegi jogi státusát. Mondhatom, kúrva szerencsés helyzetben vagyunk, hisz van egy minden kérdésben illetékes elvtársunk a Sólyom László! Õ évekig az Alkotmányszabóság elnöke volt. Kisujjában tehát minden paragrafus színe, meg a visszája.

Az Alkotmány 29.§ (1)bekezdése szerint ő fejezi ki a nemzet egységét és őrködik az államszervezet demokratikus működése felett. Továbbá, az Alkotmány 30/A. § (1) bekezdése a) pontja értelmében ő képviseli a magyar államot, azaz ellátja nemzetközi jogi képviseletét. Peresz tehát csak vele köthette meg a boltot. Sólyom ráadásul egyedüli aláíró, mivel a magyar állam képviseletére vonatkozó jogosultsága ellenjegyzéshez nem kötött. Tehát az Alkotmánybíróság 48/1991. (IX. 26.) AB határozatának terminológiájával a köztársasági elnök önálló politikai döntéseinek sorába tartozik, hogy kinek, mikor, mit ír alá.

Sokan hasonlítják őkelmét a gyermekmesék kecskéjéhez Mekk Elekhez, de nincs igazuk. Mindenki láthatja, milyen előrelátó volt alkotmánybíró korában saját leendő jogkörének meghatározásában. Az eladás kérdésében - emiatt - õt meg kell kérdezni.

De van még más is, amire csak ő felehet hitelesen. Az Alkotmány 29. § (2) bekezdése alapján ő a Magyar Honvédség főparancsnoka. A főparancsnoki funkcióval járó feladatok és felelősség alkotmányos gyakorlásakor elsősorban a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CL. törvény rendelkezései és az Alkotmánybíróság 48/1991. (IX. 26.) AB határozata irányadók. [Már megint az előrelátás. Ez az ember dettó olyan okos, mint a groszpapi - Kun Béla.] Õ tehát nemcsak a nemzet atyja, hanem a legfőbb hadúr is! Ezt jól jegyezze meg mindenki, aki ebbe a látszat-konfliktusba üti az orrát.

Eljutottunk hát a honvédelemig, de mi is az - manapság? A Honvédelmi törvény szerint a Magyar Honvédség fő feladata Magyarország szuverenitásának és területi épségének védelme és - az Észak-atlanti Szerződés alapján - hozzá kell járulnunk a Szövetség kollektív védelméhez. További feladata, hogy hozzájáruljon más, közösen vállalt szövetséges küldetésekhez, részt vegyen a nemzetközi szervezetek égisze alatt zajló béketámogató és humanitárius akciókban. [Most speciel Afganisztánban védekezünk...]

A szuverenitás magyar megfelelője, a magyar értelmező szótár szerint, az önállóság. [Ez manapság úgy szuperál, hogy ha a pénzügyminiszter az APEH vérebeinek nem akar prémiumot osztani, rászólnak az IMF-tól, oszt' nyomban kiosztja a pénzt.]

Tovább ragozva a dolgot, a sereg feladata a Magyar Köztársaság függetlenségének, területének, légterének (!), lakosságának és anyagi javainak külső támadással szembeni fegyveres védelme. Ez is azt igazolja, hogy nem történt semmi különös! Először is, hogy lehet független aki megvettek, pláne a vevõnkkel szemben? Aztán hogy jöhetne szóba a légtérvédelem? Hol a külső támadó? Hogy tekinthetné a zsidó Szekeres Imre honvédelmi miniszter külsõsnek saját rekedő vértestvéreit. Hát nem megmondotta volt Herzl, a cionizmus megalapitója, hogy a zsidók egy népet képeznek, bárhol éljenek is a világon. Aztán mi az hogy támadás? Az izraeli légierő megtámadja Szekeres Imrét? Már mi a jó fenéért támadná meg?

Tehát, teljesen fölösleges össze - vissza vagdalkozni, kiabálni. Mondom, csak meg kell kérdezni az illetékest, Sólyom Lászlót, rendben van e minden. Ha azt mondja igen, mindenki fogja be a pofáját, a nemzeti egység jegyében, melynek õ a letéteményese.

Ezzel teljesen rendbejön a dolog, helyére kerül minden, hacsak... A felvásárolt területen élõ volt emberek jogi státusa ugyanis megváltozik. Az a cca. kilencmilliónyolszázezer egyed, aki addig lakosságának számított ezentúl a populáció kategóriájába, vagyis a terület állatállományának létszámába kerül, tekintettel arra hogy a goj = állat, a zsidó vallási és jogi felfogás szerint. Ez kétségtelen sok előnnyel jár. A goj ettől fogva jogok alanya nem lehet, ideértve elsősorban a földtulajdonhoz való jogot. Ez első pillanatra viccesnek tűnik. De kérdezze csak meg valaki az Izrael területén (még) élő volt palesztinokat, vicces e valójában? Pedig azt a földet a zsidók ajándékképpen kapták (vissza) Balfourtól.

Az állatoknak ez a fajtája nem domesztikálható. Egy européer erre rigmust is faragott.

"Ez az állat milyen galád,
Ha támadják, védi magát..."

Továbbá, mivel az állat nem jogalany, kötelezettségek alanya sem lehet. Nem ismer se istent (Jahvét) se embert (a zsidókat) és mindenáron védelmezni próbálja a maga és a családja szaros életét. Hát itt a baj! Ezért lesz nehéz a zsidóknak Európa közepén egy új Izraelt létrehozni, hogy aztán ezt is "palesztinizálhassák" [évezredeken keresztül tökéletesített receptjeik szerint]. De hát ez sehol se megy simán. Miért menne épp a volt Magyarországon?

A populáció soraiban erjedés indul. Ami iránt eddig befogadó volt, abban most kirekesztõvé válik [a zsidók vonatkozásában], ami iránt pedig eddig kirekesztő volt, az iránt befogadóvá válik, pl. a "terrorizmus" iránt...

Ha az izraeli gépek nemcsak a rárepülést gyakorolták, a probléma "árnyalódik". Tudjuk, hogy az ilyen masinák arra szolgálnak, hogy "felszippantsanak" néhány millió terabit információt, azaz feltérképezzék a célterület teljes elektronikus struktúráját [input]. A másik lehetséges művelet különböző kis scriptecskék beültetése a célrendszerekbe [output], miáltal a számítástechnikai rendszerek "zombivá" válnak. Átengedik információikat és bármikor megbéníthatók, vagy átállíthatók a vezérlőrendszer igényei szerint. Ez a zsidó Szekerest például abszolúte nem érdekli.

De nem is erről van szó, hanem arról hogy e masinák feltérképezik és semlegesíteni törekszenek a rendszerbe már ugyancsak beplántált "terrorista" sejtecskéket. Most arról szól az ellenőrizhetetlen pletyka, hogy gyanús szírek után szaglásztak a repcsik. Ez rendben is lenne. Csakhogy, ezek a sejtecskék is védekeznek, ahogy tudnak. És máris benne vagyunk [leszünk] egy cyberháborúban, ami könnyen elfajulhat egész odáig, hogy "szélsőséges iszlamisták" a [volt] Magyarország [egykori] területén próbálják levadászni a madárkákat.

Azokat nem lehet lelőni, vetheti közbe az olvasó. Ezt gondolták és mondták a "lopakodóról" is, amíg Dani Zoltán ezredes ... 1999. március 27-én, a NATO-légicsapások negyedik napján le nem lőtte a radarok számára megfog hatatlannak tartott F-117 A típusú lopakodót. Az eset óriási visszhangjának az utórezgése még ma is érezhető. Mert ezzel nem csak, hogy óriási csorbát ejtett az amerikaiak tekintélyén, hanem nyilvánvalóan hozzájárult a légi akció elhúzódásához is. Ráadásul Dani egysége 1999. május 2-án, lelőtt egy F-16-ost is, a másik "sebezhetetlen" szuper repülőt, amiből arra lehet következtetni, hogy nem csupán véletlenről volt szó.

Szóval, ha valami diszkrepancia lesz, mi azért nem felelünk, mert nem ér a nevünk.

Sz. Gy.




2010. március 23., kedd

Jüan és Jang. Kezdődik a világpénz - háború!

Ma reggel - Hír TV:
"Elkezdődött az amerikai dollár és a kínai jüan birkózása!".

Így is ki lehet fejezni, de találóbb azt mondani: elkezdődött a második "Nagy Menetelés" [világháború] az emberiség felszabadításáért.

Emlékezzünk csak, mit hirdetett a Nyugat, mikor sikerült térdre kényszeríteni a Szovjetuniót? Egypólusú lett a világ, véget ért a történelem [Fukuyama].

Hülyék!

A fenti kép a kínai taoista filozófusok által kb. háromezer-kétszáz évvel ezelőtt felfedezett világ-szimbólum, a jin és jang. Értelme, nagyon vázlatosan, a következő.

"... A szimbólum a világmindenség egymással ellentétes tulajdonságait mutatja: A világ jelenségeiben meglévő ellentétek egysége a jin és jang. A világon minden magában hordozza a változás lehetőségét. Így a világ a jin és a jang jellegű erők állandó változásából áll. Normális körülmények között az erők rendezettségre törekednek, kiegyenlítik egymást és egyensúlyban vannak ... A jin és jang egyensúlya a jó, és ezen egyensúly hiánya a rossz." [Wikipédia]

Rohadt korunk meghatározó vonása az egyensúly végletes megbomlása,- a látszólag amerikai, valójában zsidó, szupremácia.

A világ lakóinak kisebbsége tudja, többsége érzi ezt, kivéve épp a zsidóságot...

Furcsa egy jelenség ez. Tapasztaljuk, hogy a világ dolgaiban a zsidó gondolkodás egyidejűleg képes érzékelni és a saját javára fordítani a dolgok ezen kettősségét. Ott találja a maga legnagyobb hasznát, ahol másnak legnagyobb a kára.

Ebbe a rendszerbe azonban a zsidó éppen önmagát nem tudja, vagy nem akarja, beleképzelni. Azt hiszi, kívül - természetesen felül (!) - van azon. Most következik be a világ fejlődésének az a korszaka, amikor e tévedését beláttatják vele.

Írdogáltam, tán' jó félévvel ezelőtt, a dollár melletti, vagy inkább vele szembeni alternatív valuta-tervekről [Sanghaji értekezlet, stb.] de hát ki a jó fenét érdekli az ilyesmi, amikor ádáz vacsora csaták, vagy ezektől alig különböző politikai csaták dúlnak. [Én például már szétrágtam néhány zsebkendőt, a tévé előtt, afölötti izgalmamban, hogy az MDF-nek lesz e mivel kopogtatni, stb.]

Szóval, támad a Jüan!

Miért támad?

Igen hosszú ennek a sorja. Kína mintegy négyezer éves kultúrája befelé forduló volt. Inkább magába olvasztva "győzte le" a hódítókat, mintsem hogy hódítóként jelenjen meg mások földjén. Igaz is, ők nem kötöttek szövetséget más népek rovására a Jóistennel, mint a más vallásúak ... Falat építettek, hogy békében maradhassanak. Az újkorban egyre fájdalmasabb és megalázóbb helyzetekbe hozta őket - a béketűrésük... Én nem tudom, a ferde-szeműeknek mi fáj a legjobban. Helyükben haragudnék persze a japánokra. De a legdühösebb a "perfid Angliára" lennék, az ópiumháborúk miatt. Manapság a "büszke" angol flotta hajói ugyan nem ágyúzzák a tengerparti kínai városokat, mert a császár nem akar tőlük ópiumot venni. Nagyobb vész van ennél. Az angol hajóhadnál ezerszer kártékonyabb dollár! Cirka másfél milliárd ember érzi közvetlenül a saját bőrén a wall streeti spekulációk pusztító hatását. Azt is látják, hogy a válságoknak soha sem lesz vége. Azok meg - megújulása "természetes" folyamat: a moloch zabál, így!

Nem kell ezt közgazdaságilag elemezni. Pontos definícióját adja szegény beteg költőnk József Attila, eképpen.

"Forgolódnak a tőkés birodalmak,
csattog világot szaggató foguk.
Lágy Ázsiát, borzolt Afrikát falnak
s mint fészket ütik le a kis falut.
Egy nyál a tenger! Termelő zabálás.
Kis, búvó országokra rálehel
a tátott tőke sárga szája; párás
büdösség-felhő lep bennünket el."

Persze a lépték változott Attila óta. Most sokkal szarabb a helyzet, fokozódik a büdösség.

Hogy ne szaporítsam a szót, úgy vélem, az ázsiai gigász megmozdult, egyelőre rázkódik [nyújtózni később fog...].

Mi jöhet [jön] ezután? Erre nálamnál sokkalta okosabb emberek sem tudnának válaszolni - pontosan... Nagy vonalakban persze más, sokkal könnyebb!

Mit is mond a nyugatról, főleg Amerikáról, a szabadeurópás Drábik? Uzsoracivilizáció! Hát ez az! Ez a lényeg! Hogy mifene ez az uzsoracivilizáció? A "kamatkapitalizmus új világrendje". Parasztosan szólva, a zsidók által feltalált pénz-fialtatás licence alapján működő világpénzrendszer, világ hitelpénz.

A jüannak tehát alternatív világhitelpénzként kell megjelennie a világpiacon. Meg kell találnia a nyakig szarban ücsörgő "kis búvó országokat", így ostoba kis papimádó hazánkat is.

Persze ez nem úgy zajlik majd mint a szabadpiacon, hogy tudniillik megjelenik a konkurens, a másik handlé, és olcsóbban jobb portékát kínál, a [birka] magyar meg választ...

A helyzet az, hogy már [dollár] infúzión vagyunk, amelynek hatása olyan, hogy még éppen élünk, de rövidesen beledöglünk. Vészhelyzet van! A "konkurensnek" tehát úgy kell jönnie mint egy rohammentőnek és ... dollár infúzió gyorsan (!) ki, jüan infúzió gyorsan (!) be! Másképp nem megy, ill. nem éljük túl.

Az életmentő műtét fenti leírása persze elnagyolt és könnyen lehet, téves is. De valahogy ilyesféleképp kell történnie - kicsiben.

De hát arról volt szó, hogy nagy (!) menetelés kezdődik. Úgy is van! Senki se' hiheti, hogy a dolog simán is mehet. A képen látható szimbolikus dögevő tigrist [Sir Kánt] aligha lehet szép szóval meggyőzni, hogy ne akarja felfalni az emberek gyerekét. A kis Mauglik védelmében úgy el kell látni a baját, hogy elmenjen az étvágya. Ezért mondom: háború! Ez alatt nem a "sima" atomháborút értem, hanem valami olyat, ami annál sokkal kegyesebb az emberekkel és sokkal kegyetlenebb azokkal szemben, akik csak egy faji kisebbséget [önmagukat] tekintik embernek és mindenki mást állatnak tartanak és akként is bánnak velük.

Már elmélkedtem a cyberháború "szépségeiről". Most csak annyit, hogy korábban egyesek puha fotelekben ülve gyönyörködtek százezrek halálában. Pl. a disznó Churchill, aki "szórakozásnak" tekintette az égből gyilkolást és légi marsallként parádézott a drezdai holokauszt után.

Most a háborúk haszonélvezőinek kell következniük.

Az új háborút, hitem szerint, a sebészi pontosságnak, azaz gondosságnak kell jellemeznie: nem maradhat élve, aki eddig mások életével kereskedett. Azaz: nemcsak az uzsoracivilizációnak kell pusztulnia, hanem az uzsorásoknak is. Tiszta sor, nemde?

Ezt Oroszországban úgy nevezték: "a kizsákmányoló osztályok felszámolása". Nos, a történelem ismétli önmagát. Ezt tanítja a történelem.

Sz. Gy.





























2010. március 17., szerda

Diagnózis, prognózis.

Szerencsésen túl vagyunk március idusán. A pártok új tavaszi seregszemléje azt hozta, amit tőle várni lehetett - undort minden iránt, amit úgy hívnak: politika.

Az utcákon és tereken elhangzottakból csak a Fidesz kampánynyitójáról és a Jobbik fenekedéséről kell szót ejteni. Az előbbiről azért, mert Fidesz kurzus következik, az utóbbiról pedig azért mert fenyegeti azt is, ami még megmaradt: az ország-temető "békéjét".

Az Orbán beszédet nem kell, nem is lehet, elemezni mert egy frázishalmaz volt az egész. Orbán egyet bizonyított ismét, a korai leépülést. Ez pár éve már sejthető volt, most már látható. Ennyi a diagnózis. A prognózis pedig a következő.

Orbán népszerűsége viharosabb gyorsasággal fog csökkenni, mint a Gyurcsányé, ha a Fidesz kurzus szekrényeiből is kivigyorognak majd a csontvázak.

Az igazi probléma számomra a Jobbik "politizálás" politikai - gazdasági háttere.

Nem tudom, vették e észre, hogyan nő a jobbik - mellény? Nem is oly régen még Gyurcsány fogdmegei rángatták a pesti flaszteren ücsörgő gárdistákat. Ma már jobbikos csendőrlegények kakastollai cicáznak, a tavaszi szélben. Közben a leglármásabb zsidó hölgyemény handabandázik és rikácsol az emelvényen - piros mentében. Brrr...

Hát mindenki hülye minálunk? Hova vezet ez?

Hát' attól függ! Attól függ, hogy a Jobbik melyik (?) háttérhatalom forgatókönyve szerint mórikál. A Jobbik a fekete ló ebben a pakliban, amelynek játékszabályait nem ismerjük.

A Jobbik titokban tartja [tarthatja] pénzforrásainak eredetét és évek óta megszeg [megszeghet] mindenfajta vagyonbevallási szabályt. Ennek folytán a radikális frazeológia mögött lappangó szándékok, pontosabban a Jobbikot működtető impulzusok, ugyanúgy kiszámíthatatlanok, mint a földkéreg mozgásai és az általuk okozott pusztítás.

Az ember ilyenkor - jobb híján - találgat, de csak kettőt találhat: a pénz vagy nyugatról érkezik, vagy keletről, tertium non datur.

A "nyugati opció" azt jelentené, hogy a Jobbik - parancsra - oly mértében destabilizálja a jelenlegi rendetlen rendet, hogy a "belügyeinkbe" történő külső fegyveres beavatkozás elkerülhetetlenné válik. Ez esetben, a "békefenntartás" örve alatt likvidálják mindazokat, akik veszélyesek. Félreértés ne essék, sem Vona Gábor, sem Morvai Krisztina nem lesz a "proskribáltak" között. Egy ilyen művelet egyetlen logikus célja a tömeges izraeli betelepülés zavartalanságának biztosítása lehet. A veszélyesek pedig mindazok, akik szembeszegülhetnének ennek.

A - kevésbé valószínű - "keleti opció" azt jelentené, hogy a Jobbik mögött valóban Oroszország, ill. annak nyugati terjeszkedési politikája áll.

A helyzetet úgy is jellemezhetjük, mint a nagyhatalmak versengését az érdekszférák megszerzéséért, ill. újraelosztásáért. A kiszorítósdi már javában folyik, ha még nem is érzékeljük - eléggé.

Kérem, gondolkodjanak el azon, amit Jobbikéknál írnak, ill. mondanak. A Jobbik az egyedüli politikai mozgalom, amely megmondja a frankót! Egyedül ők merik kimondani a politikai ill. gazdasági evidenciákat. Ők világítanak rá, hogy a zsidó pénzmonopóliumra épült háttérhatalom, az "uzsoracivilizáció", minden baj forrása. Ők fogadkoznak, hogy e rontást, ha kell erőszak árán is, megszüntetik.

Semmi kétség az iránt, hogy ezt - ha akarnák se tudnák megtenni. Ehhez nincs semmiféle eszközük! De hát miért is akarnák megtenni, ha maguk is e hatalom ügynökei.

Feltűnő, mi több gyanús, hogy a Jobbik nagyralátó céljait az önerőre támaszkodás jegyében akarja magvalósítani. Szövetségesekről, vagy akár csak potenciális szövetségesekről szót se ejt.

Vona Gábor, többnyire cselekvő igemódban, egy csomó olyan "rendszabályt" jelentett be, amit maga a Führer sem mert volna, ennyire sarkított formában, kinyilatkoztatni.

Több írásban kénytelenkedtem már megfogalmazni külön bejáratú viszolygásomat a Jobbikkal szemben. Az azóta eltelt időben semmi olyan nem történt, ami kételyeimet eloszlathatta volna.

Sajnos Vona beszéde is vásári csepűrágás volt, ugyanúgy mint az Orbán Viktoré.

Különösen gyanúsak számomra Morvai Krisztina megnyilatkozásai. Morvai jogász. Egy jogász nem kerülhet olyan skizofrén állapotba, hogy politikai foglyok kiszabadítását helyezze kilátásba. Külön talány, hogy miért épp az a jogász (!) vállalta fel ezt a témát, aki előbb (ügyesen és színvonalasan) ugródeszkát fabrikált magának a civil jogászbizottsági jelentés formájában, majd paktumot kötve a szemkilövők parancsnokával, csapot papot otthagyott a brüsszeli képviselőség kedvéért.

Bizony a politikai prostitúció illata most is körüllengi a bájos hölgyet ugyanúgy mint mikor a CJB. tagja volt és a Bencze főkapitánnyal kötött paktum miatt leszedtem róla a keresztvizet. [De miféle keresztvízről lehet szó Morvai esetében? Lám marhaságokat beszélek, melegfronti hatásra...]

Itt és most megkérdezhetik, tulajdonképp hova akarok kilyukadni. Megmondom! A politika olyan komoly dolog, hogy azt nem lehet maradéktalanul a jelenlegi politikusokra bízni.

Ha utóbb kiderül, hogy a Jobbik az orosz terjeszkedés "ötödik hadoszlopa", újra kell elemezni, hogy jó e nekünk ha kompországunk átsodródik a nyugati partról a keletire. Sajnos, csekély tömegsúlyunk miatt, számolni kell a nagyhatalmak gravitációs hatásaival. De magunkat azért megőrizhetjük - talán.

Blogomat nem nagyon szokták csipkedni. Ha most valakinek erre szottyanna kedve, kérem mondja meg nekem: tényleg - ki fizeti a révészt?

Sz. Gy.











.

2010. március 10., szerda

Miért szorít a cipő?

A Duna partot ékesítő pléh lábbelik kettős célt szolgálnak. Megmutatni a világnak, e helyen olyan nép lakik, amely , nőket - gyermekeket sem kímélve, a folyóba lövi honfitársait. A nép számára pedig jelkép a cipőkiállítás, örök Káin bélyeg a magyarok homlokán, amely szüntelen arra figyelmeztet: szégyenkezz és fizess!

De hogy is állunk ezzel a furcsa skanzennel és miért kellene miatta vezekelnünk?

A história ott kezdődik, hogy miközben az orosz hordák Budapest felé törtek, és a magyar lelkekben felcsendült - a Marseillaise ...

" Halljátok, már küldi a zsarnok
Vad, bősz ölni kész rab hadát
Letörnek népet és hazát
Bosszút állnak ifjún s gyönge lányon
Hajrá, fegyverbe hát!

... ekkorra már csak egy legény volt talpon a vidéken: Szálasi, és bandája! Ők és még vagy kilenc és félmillió magyar nem a "felszabadítóikat" várták...

A cipő-história pedig úgy szól, hogy nyilas hordák, innen - onnan elhurcolva, a Dunába lőttek zsidókat, felekezeti hovatartozásuk miatt, amúgy korra én nemre tekintet nélkül. Hát ez felháborító! De miért lenne felelős érte, egyetemlegesen és örökre, minden magyar, például a vámospércsi Joli néni unokája, aki - mondjuk - ötven évvel később született?

Miért, hát beszél valaki az utókori magyarság erkölcsi és anyagi felelősségéről? Hát persze! A hungarofób zsidó "elit". Olyan díszmadarak, mint a Nobel díjas Kertész Imre és a majdnem Nobel díjas Konrád György, stb.

Valami azt súgja nekem, ezt a témát - épp most (!) - időszerű felvetni és némileg tisztába tenni.

Kezdjük a történelemmel. Úgyszólván szabály, ha az ellenség átlépi a határokat és az ország sorsa reménytelennek látszik, a csőcselék nyomban anarchiát hirdet és rabolni gyilkolni kezd.

Párizsban a Nagy Francia Forradalom idején egy Jourdan nevű vörös-hajú (!) öszvérhajcsár és bandája vált híressé. [Jourdan többszörös gyilkos volt, de legalább nem volt antiszemita...]

Aztán ugorjunk térben és időben Szentpétervárra, ahol Lenin elvtárs egész sor felhívásban és levélben hirdette a vörös tömegterrort, azaz a keresztény (!) "burzsoák" kiirtását az aggoktól a csecsszopókig. Amikor ezt Zinovjev némileg mérsékelni igyekezett, Lenin elvtárs "erélyesen tiltakozott". Úgy fogalmazott, hogy a tömegek helyes forradalmi kezdeményezését fékezni le-he-tet-len!

Lenin elvtársat senki sem rótta meg ezért és az ilyesmikért, sőt nagy filozófusunk Lukács [Löwinger] György azt írta róla, hogy "élete munkájának java részét 'prózai' javaslatok, intézkedések ... stb. tették ki!"
Ezt úgy értékeli hogy Lenin tevékenységének világnézeti alapja a materialista filozófia humanizmusa. Hát, épp így is lehet mondani. A Löwinger már nincs közöttünk, de egyik legjobb magyar tanítványa Heller Ágnes a baloldali média primadonnája ma is. [Ezzel a vén nőstény - keselyűvel foglalkozom még...]

De folytassuk honi nyilasainkkal.

Ahhoz, hogy háborús ill. népellenes bűncselekményekért valakit felelősségre lehessen vonni, "történeti tényállás" szükségeltetik, ha pedig nem csak történelmi, vagy politikai, hanem jogi - büntetőjogi felelősségről van szó, úgy a tényállásnak további kötelező tartalmi kellékei is kell legyenek. A bűnösséget "perrendszerűen" bizonyítani kell.

Megállapítandó tehát, mi történt, kik az elkövetők (tettesek - társtettesek, felbujtók, bűnsegédek, bűnpártolók), stb.? Nos, ha a perrendszerű bizonyítás kívánalmaiból indulok ki, ezek a cipők nekem büdösek. Megmondom, miért.

A Magyar Holokauszt históriájának egyik leghitelesebb tolmácsa szememben a magyar származású zsidó Randolph P. Braham. A nyilasok garázdálkodását így írja le. "...Vezetőik bujtogatására nyilaskeresztes fiatalokból - köztük sok esetben 10, 15 évesekből álló szinte mámoros nyilas bandák kezdtek ... garázdálkodni ... az Óbudán elfogott munkaszolgálatosokat a Margit hídról (!), meg a Lánchídról (!) legépfegyverezték a Dunába." [A magyar holokauszt. II. köt. 202. old.] Tehát hidakról, nem a Duna partjáról van szó (!) és a munkaszolgálatosok aligha viseltek magassarkú női cipőket.

Ami Szálasit és kormányát illeti, Braham szerint, az első néhány napon közönyösen szemlélték (!) a bandák gyilkos garázdálkodását. Aztán megunták és Vajna Gábor belügyminiszter egy nyilatkozatban fenyegette meg "az anarchiát keltő huligánokat"
[U.o.] Leszögezte, hogy "senki se legyen a zsidók önkéntes, vagy önjelölt bírája, mert ennek a kérdésnek a megoldása az állam feladata." [U.o.]

A Braham könyv birtokomban levő kiadása 1981-ben jelent meg New Yorkban. Ez azért érdekes, mert jóval korábban, "1967 január 18-án, Budapesten egy fölöttébb különös per zajlott, amely "Zuglói nyilas per" néven vált hírhedtté és könyvalakban is megjelent "A zuglói nyilas per" címmel. [Kossuth Könyvkiadó 1967]

Ezt a könyvet régen olvastam, akkor még más szemmel... A közelmúltban vettem meg Földi Pál "Szálasi a magyar történelemben" c. könyvét. [Anno Kiadó] Ennek "Vérnyomon" c. fejezete a fenti könyv alapján íródott, kiegészítve az író újabb adataival és megjegyzéseivel.

Földi irja. 1966-ban egy asszony ült a Szt. István parkban egy padon, amikor katonás léptekkel egy rozsdavörös (!) hajú (tehát nem feltűnő ...) férfi haladt el mellette, akire ráismert. Röszl testvér suttogta rémülten. Majd némileg megnyugodva elment a rendőrségre és feljelentést tett. Röszl testvér nemsoká a zuglói nyilasper fővádlottja lett.

Ez a sztori, majd a per anyaga, felkeltette gyanakvásomat. E per körül valami nincs rendben, suttogtam magamban. Hogy lappanghatott Röszl testvér és népes bandája huszonkét esztendőn keresztül közöttünk. Jó, hogy mi nyilas szimpatizánsok vagyunk egy szálig, de mit csinált a zsidó ÁVH? Hol volt a nagy náci vadász Wiesenthal, akinek
kopói 2004-ben még Ausztráliából is előbányászták Zentai Károlyt, aki - ha minden igaz - harmadmagával agyonvert egy fiatalembert, mert zsidó létére nem viselte a sárga csillagot.

Előástam a "Nyilaspert" és előzetes sanda gyanúm már az első oldalaktól kezdve lépésről - lépésre erősödött.

Már az inkvizíció idejéből, sőt korábbról is tudjuk, hogy "igazi" beismerő vallomásnak csak az tekinthető, ha a delikvens bűntársait is megnevezi - akkor is, ha nem voltak bűntársai... A Cseka se azt kérdezte először a fogolytól, mit csinált, hanem, hogy kik a társai.

De hogy is volt, mint is volt ez a zuglói nyilasokkal?

A Sólyom József és Szabó László szerzőpáros eleve azzal kezdi, hogy amikor egy Komlóssy nevük bandatag 1945-ben kézre került, ripsz - ropsz felakasztották és nem kérdezősködtek (?) bűntársai felől. Ezt a nyomozók kriminalisztikai tapasztalatainak hiányával magyarázzák. Sólyom Józsefet nem ismerem. Szabó Lászlót annál inkább. "Dilónak", azaz dilisnek becéztük az egyetemen, de ennyire azért nem volt hülye... mégis leírják Sólyommal, hogy "... A zuglói nyilasok aktái 1950 után irattárba kerültek rémtetteik pedig a feledés homályába." [Hiv. könyv 19 old.] No comment!

1957-ben
aztán leporolták (kissé) az iratokat, mert Röszl Vilmos fegyveresen megjelent Zuglóban és fenyegetőzni kezdett. Egy idős nő, akit állítólag a zuglói pártházban megkínzott, felismerte és feljelentette. Ám a nyomozást megint "abba kellett hagyni, mert minden jel azt mutatta (?), hogy a nyilas bandita disszidált." [U.ott.] Nem voltak ilyen jelek, de hagyjuk.

Újabb kilenc évnek kellett eltelnie, míg a fent említett másik tanú 1966-ban véletlenül (!) megint felismerte Röszl testvért. Számomra már ennyi "véletlen" is túl soknak tűnt, de az igazi poénok még hátra vannak.

A periratokból kiderül, hogy a vörös hajú (!) Röszl különösebb rejtőzés nélkül 22 évig járt - kelt közöttünk úgy, hogy nem keresték! Azután sem, hogy 1957-ben "önként jelentkezett" és hőzöngött. [Érdekes, hogy Franczia Kiss Mihályt, aki a "felszabadulástól" valami kunyhóban rejtőzött, szinte nyomban elkapták miután '57-ben "szolgálattételre" jelentkezett.]

Ám a nyilas hóhérok jó sorsa, hihetetlen szerencséje, nem Röszlnél, hanem Monostori (Michalik) Gyulánál csúcsosodik. Mindkét könyvben szó esik arról, hogy a gyilkosok között is a legkegyetlenebb egy "kisfiú", a Gyuszika volt, akit a zuglói nyilasok perében Michalik Gyulaként azonosítottak. A Gyuszika egyáltalán nem bujkált. Ellenkezőleg beállt a dicsőséges Magyar Néphadseregbe és ott századosi rangig vitte, mint egy vadászrepülő ezred személyügyi tisztje. Természetesen párttag volt. Plusz a katonai elhárítás (!) is beszervezte (!). [Földi id. mű 179.old.] Ennek kapcsán mindössze azt kellene elhinnünk, hogy Monostori (Michalik) Gyula előéletét, kilétét nem derítették fel. Én mindenesetre nem hiszem.

A zuglói nyilasok bűnpere, ill. Földi Pál könyve a gyilkolásnak olyan szadisztikus, mondhatni orgiasztikus "eseményeit" tárja fel, amiről a magyar történelemben nem, csupán a vérvádperekben lehet olvasni.

Nos beindult a per. Volt tanú doszt! De hát mikor volt hiány zsidó tanúkban, ha magyart kellett akasztani?

Ami a Duna parti tömegkivégzések "tényét" [bizonyítottságát] illeti, van a kérdésben valami nyugtalanító. A perben felvonult igen szépszámú tanú hol volt huszonkét évvel korábban, a "felszabadulás" fennkölt napjaiban?

Miért kellett Braham úrnak hidakról fantáziálnia, ha [tényleg] a Duna parton történtek a kivégzések? Vagy Brahamnak volt információja a zuglói nyilasok dunaparti rémtetteiről, csak nem látta kósernek a sztorit és nem válogatta be?

De van ennél zökkenősebb bökkenő is, a Szálasi per, amely 1946 február 5-én kezdődött. A zuglói nyilasok 1944 őszén követték el állítólagos rémtetteiket. A Szálasi per nyomozóinak, ill. ügyészének Frank Gézának bőségesen lett volna idejük, hogy néhány zaftos zsidó-gyilkossággal megspékeljék a vádiratot, de nem tették! Miért nem?

Átnéztem "A Szálasi per" c. könyvet, Karsai Elek és Karsai László fércművét [Reform kiadó 1988] 766 oldal... A zuglói nyilasok dunaparti gyilkosságairól egy büdös szó sincs a könyvben! Értik ezt (?), mert én nem...

Ellenben.

A könyvben azt olvashatjuk, "a vádirat és pótvádirat részletes (?) ismertetését mellőzzük, mivel ... az egyes vádpontokat a vádlottak, a tanúk meghallgatása és a vallomások egybevetése során [a népbíróság] részletesen tárgyalta és ennek mi is bőséges teret szentelünk." [49. old.] Ezek történészek...

Nos, mit dörgölnek Szálasi orra alá?

"Katonaszökevények nyerték el büntetésüket a nemzetvezető személyes ítélete folytán." [162. old.]

Továbbá "... október 15-e után az egyes zsidó menetoszlopok nyomán, Budapest belterületén, különösen Óbudán ott feküdtek a hullák." [171. old.]

Amikor bizonyos "kilengésekről" esett szó, általánosságban, Szálasi kijelentette, hogy ezeket nem lehet általánosítani az egész mozgalomra. Sipos népbíró ekkor közbe - böffentett "... hagyjon már fel ezekkel az ostobaságokkal. Az emberek tízezreit hurcolták ki az országból, lökték (!) a Dunába, kaszabolták országszerte." [174.old.]

A tárgyalás későbbi szakában Nagy pol. ügyész végre rátért a zsidó gyilkosságokra (!), eképpen "... Azt kérdezem látta e ezt a lapot [egy újságközleményről van szó] és értesült e belőle arról, hogy a zsidókat gyilkolják a Sztójay kormány alatt (!), Németországba deportálják és ott (!) meggyilkolják? [189. old.]

Ez a bizonyos Nagy pol. ügyész kétségtelenül nagy hülye lehetett, mert ilyet is kérdezett Szálasitól, miközben auschwitzi, buchenwaldi és dachaui képeket lobogtatott az orra előtt: "... nézze meg ezeket a hulla-katakombákat!" [191. old.]
Az, hogy egy pol. ügyész összetéveszti a "hekatombákat" a "katakombákkal", úgy ahogy érthető. De hogy ezt a baromságot egy olyan "történész" se veszi észre, aki a magyar írók és költők javát "kirekesztőknek" bélyegezte, ez több mint jellemző...

A per hosszú. Nem részletezem. A főkolomposokat, így Röszl testvért - kissé megkésve - halálra ítélték és kivégezték. És mit kapott "Gyuszika"? Írd és mondd, összevissza nyolc évet. De nem ez az érdekes, hanem az ítélet indokolása!

"Vádlottak valamennyien itt éltek velünk a 22 év alatt. Az akkor zömében 18 - 26 éves vádlottak beilleszkedtek népi demokratikus rendszerünkbe. Közülük többen jó munkájukkal igyekeztek jóvátenni a 22 év előtt elkövetett bűneiket. Családot alapítottak, gyermekeik vannak, akik már népi demokratikus rendszerünk neveltjei, akik már talán meg sem értik az apáik által elkövetett szörnyű bűnöket. Mindezek figyelembe vételével a bíróság ítéletében döntően a szocialista humánumnak kellett érvényesülnie." [Id. mű 379 - 380 old.]

Itt lyukadunk ki a "kis nyilasok" kérdéséhez. Sztálin elvtárs legjobb magyar tanítványa Rákosi elvtárs éber figyelmét a madár röpte se kerülhette el, nemhogy a nyilas kérdés. Bölcsen rendezte ezt is.
Árpád-sávos kommunisták

"1946. március 29-én az MKP III. kongresszusán tartott beszámolójában (is) érintette a kérdést. a tagság gyarapodásáról szólva kijelentette - százezrével léptek be hozzánk olyan tagok, akik gyakran még a legális munkásszervezetek életében sem vettek részt. Jöttek pártunkba - ha kisebb számmal is olyan munkások és szegény parasztok, akiken kisebb vagy nagyobb mértékben fogott az ellenforradalom és a fasizmus fertőző mételye. Az ilyen elemeket, akik közé az annyit emlegetett kisnyilasokat (!!!) is sorolhatjuk, megfelelő ellenőrzés mellett és a demokrácia érdekében kifejtett, hosszan tartó gyakorlati munkájuk közben kell kipróbálni. A legcsekélyebb engedményt sem szabad tenni azoknak a reakciós és fasiszta ideológiai maradványoknak, melyeket esetleg magukkal hoztak, mint az antiszemitizmus, sovinizmus, faji előítélet stb., de elő kell segíteni átnevelésüket. A javíthatatlanokat, visszaesőket pedig el kell távolítani pártunkból..." [Idézve Zinner Tibor tanulmányából.]

Nos, kedves zsidó "honfitársaink"! Ti uralkodtatok Rákosi által, aki magatok fajta volt. A kommunista párt, amely a ti uralmatok eszköze volt, szolgálatába állította a nyilas csőcseléket is a nemzettel szemben. Amit főztetek, egyétek meg magatok és ne próbáljátok utólag a magyar nép torkán ledugni, immár nem huszonkét, hanem hatvanhat év múltán.

Kertész, Konrád urak! Ha a nyilas gyilkosok gyerekeiről ítéletben meg lehetett állapítani, hogy "már talán meg sem értik az apáik által elkövetett szörnyű bűnöket" mi a helyzet azokkal, akiknek apái és nagyapái nem gyilkoltak zsidókat, hanem (netán) hadifogolyként, internáltként, a zsidó ÁVH foglyaiként szenvedtek, vagy mártírhalált haltak? Beléjük próbáltok utólag - örökre szóló - bűntudatot, szorongást, és főleg "fizetési hajlandóságot" plántálni? Tudjátok mit? Ti undorítóbbak vagytok, mint a legundorítóbb holokauszt iparosok! És tudjátok meg azt is, kitelt nálunk az időtök és a "becsületetek". Minél hamarabb olvadtok bele az örök feledés homályába, annál jobb!

És mi legyen a cipőkkel? A cipőknek Kék Dunánk partján, a magyar főváros [nem Judapest (!)] közepén, mint fenyegető, követelőző szimbólumoknak nincs helyük! Tegyétek azokat a zsinagóga elé, hogy aki arra jár és megesik rajtatok a szíve, elhelyezhesse bennük önkéntes (!) adományát. Amit pedig kaptok ne úgy tekintsétek, mint az uralkodó fajt megillető adót, hanem mint csillogó szemű gyermekek a jó Mikulás apó adományát.

Sz. Gy.








2010. március 6., szombat

Példaképünk (legyen) Izrael!!!

Hogy miben kövessük a példát?
Rasszizmusban (?), gyűlölködés ben (?) kegyetlenségben (?).

Egy fenét! Nemzeti tudatosság ban és rendszeretetben! Mire is célzok?

Hát' a következőkre.

A zsidók Izrael államot zsidó nemzeti (!) államnak tekintik és "homogenizálni" azaz idegenteleníteni, főleg arabtalanítani szeretnék. Logikus, nemde? (A románok és a szlovákok is "nemzeti" államban élnek békésen, a kutya se' ugatja őket a kisebbségek miatt.)

Ma éppen a következőkről folyt a szó és a kép - a tévében.

Izrael, korlátozott számban ugyan, de letelepedni engedett a zsidók, istentől (és Balfo úrtól) kapott, szent földjén másokat,,, Hogy ne kerteljek, más fajúakat, gójokat. Ezekkel mint vendégmunkásokkal előrelátó és korrekt (!) megállapodásokat kötött. Munkát és (éh)bért kapnak. Alapíthatnak épp családot is, csak éppen nem csinálhat nak gyereket... Hogy miért nem? Főleg azért, hogy a gyerekcsinálás ne csökkentse az egy főre jutó jövedelmet, ezáltal a "család" életszínvonalát. És, csakúgy mellesleg, ne borítsa fel a zsidó állam etnikai arányait. Úgy ám!

Most kiderült, épp a filippínókról van szó, hogy alattomos módon szerződést szegtek. Gyereket csináltak, sokat ahogy náluk ez bevett szokás - otthon. Csakhogy Izraelben nincsenek otthon. Erre a különbségre most kezdik ráébreszteni őket.

Izraelben valamiféle "etnikai rendőrséget" állítottak fel. Ezek most felderítik az illegális gyerekszaporulatot és (egyelőre) csak annyit "kérnek", várnak el a szülőktől, váljanak meg gyermekeiktől és küldjék őket haza - a francba. Most ezek a kis kölkök nem tudják megérteni, hogy "szülőföldjük" miért nem a hazájuk. Ha beiskoláznák őket valamelyik jesivába, esetleg megértenék... Én mindig is hangoztatom, mióta honlapot írok, hogy aki a Talmudot nem ismeri, az nem tud eligazodni a világ dolgaiban, az tényleg egy gój állat, nem több, nem más.

A sok zsidó szentkirály közül Heródes volt megakadva a gyerekekkel, de csak a fiúgyerekekkel.Ő nem akarta még a fattyakat se elszakítani a szüleiktől. Egyszerűen elrendelte megölésüket. Gondoljanak csak bele! Megjelenik a király hóhéra: nyissz, vagy csatt és volt gyerek, nincs gyerek. A gyerek nem sír szülei után. A szülők meg vigasztalást keresnek a lánygyermekben ha van, esetleg csinálnak, ha nincs. Meg aztán a földben fekvő halott emléke hamarabb elhalványodik, mint az elszakított és messzire száműzött élőé.

Hitlernek is volt megoldása. Kegyetlen. Kegyetlenebb csak a mostani izraeli megoldás (endlösung) lesz, ha végrehajtják. Remélem nem. De ha igen, váljon "precedenssé"!

Mit jelent e csúnya szó magyarra fordítva? A következőket.

  • Deklarálnunk kell nemzetállamiságunkat.

  • Új állampolgári törvényt kell alkotnunk arról, ki a magyar, ki a magyar állampolgár.

  • Ki kell mondani, hogy mindazok akik születésüknél fogva, vagy a magyar állam kegyelméből nem lettek (teljes jogú) magyar állampolgárok, azokat elsősorban is pontos lajstromba kell venni és életlehetőségeiket az állampolgársági törvény mellett az idegenrendészeti törvény szerintis kell alakítani (korlátozni).

  • Fel kell állítani - izraeli mintára - az etnikai rendőrséget és elsősorban azok ellen kell bevetni, akik azt elmúlt évtizedekben szivárogtak be az ország területére és itt nem a magyarok számát akarják gyarapítani, hanem uralkodó, kizsákmányoló osztállyá óhajtanak szerveződni, vallásuk és fajiságuk megtartása mellett.

    Nem zsidótörvényeket kell hozni. Ezek nem váltak be anno és pláne nem válnának be most. (Anno azért sem váltak be mert, hellyel közzel, maga a Kormányzó is szabotálta végrehajtásukat.) Most "magyar-törvényeket" kell alkotni olyanokat mint a sűrű szemű háló, hogy lyukain ne lehessen ki vagy bebújni.És azt is ki kell mondani, hogy a törvény maradéktalan betartatásáért, betartásáért a "közjogi méltóságok" a fejükkel felelnek.

Hitler bunkerhalála óta folyton azt verik a fejünkbe, hogy emberi fajok márpedig nincsenek. Nos, örök hála Konrád Györgynek aki, egy derék és okos (sőt szép) zsidó és végre kimondta - leírta - igenis vannak gének (következőképp fajok is). A zsidó génekről megállapította, hogy tulajdonképp egy csodálatos "génkoktélról" van szó, amely garantálja hogy soha sehol ne legyen utcaseprő akinek ereiben ez a zsidó koktél csörgedezik.

Innen világos minden. A "koktél" genetikai kódja nyilván eltér a közönséges (gój) génállomány kódjától. Persze nem kell mindenkit a laborba küldeni, hisz a koktél egy csomó olyan külső és belső tulajdonsággal ruházza fel tulajdonosát, hogy az egyszerű érzékszervi észleléssel felismerhető.

Tehát, jussunk el oda, hogy ki mint veti (mások) ágyát Izraelben, úgy aludhatja (saját) álmát Magyarországon.

Ne feledjük, egy (!) népről van szó, melynek faji szaga is van. Ezt nem én mondom. (Nem is merném, hisz már azért is bíróság elé citáltak, mert egy cionista zsidóról azt mondtam, hogy cionista.) Ezt Theodor Herzl a cionizmus megalapítója mondta, ő meg csak tudta.


Sz. Gy.


















2010. március 2., kedd

Termelési forradalom!


Sokszor szememre vetik - joggal - hogy mindenről, mindenkiről csupa rosszat írok. Nem mentegetőzöm, de ha rosszul mennek a dolgok, nem lehet csupa jókat írni. Mindenesetre grácia fejemnek.

Most pozitív szeretnék lenni, mert építő ötleteim támadtak. Isteni szikráról persze szó sincs. Egy tejtermelő gondo latait gondoltam tovább. A szegény jó Attila jutott először eszembe.

"Ezernyi fajta népbetegség,
szapora csecsemőhalál,
árvaság, korai öregség,
elmebaj, egyke és sivár
bűn, öngyilkosság, lelki restség,
mely, hitetlen, csodára vár,
nem elegendő, hogy kitessék:
föl 'kéne' szabadulni már!"

Hát ez az! ValóságosKolumbusz tojása! Most fel lehet(ne) szabadulni. Hogyan? Vegyük sorjában.

Az ötletadó egy tejesember, aki a tévében arról beszélt, hogy Nyugaton falusi tejautomaták üzemelnek. Ezeket reggelente felöntik frissen fejt tehéntejjel. A fogyasztó reggel odaslattyog a köcsöggel, bedob valamennyi zsozsót és a reggeliző asztalon már ott is a tejecske, szinte még habos - meleg. Nem mellesleg felébe kerűl a "bóti" tejnek, amelynek egyre kevsebb a köze a tehénhez...

Mi jut eszedbe erről a meséről óh magyar? Hát, ha reálisan gondolkozol, az jut eszedbe, hogy hány tilalmat, sőt tabut szeg meg az élelmes gazda és tettét miért követendi a "törvényszerű" gyász? A tejtermelést az EU már úgy beszabályozta, hogy teljesen lehetetlen a tehénből a sajtárba, a sajtárból a tartálykocsiba, a tartálykocsiból a tejautomatába, a tejautomatából a köcsögbe, a köcsögből pedig a gyerek poharába natúr tejet transzferálni.

A tej fent vázolt természetes útja is bonyolult. Ha vgiszont a folyamatot "jogszerűvé" tesszük, a kacsakringók száma megtízszereződik. A kacskaringókra pedig azért van szükség, hogy miközben kivonnak a tejből minden táp és vitamin összetevőt és minden nem termelő lehúzza belőle azt a hasznot, ami egyedűl a termelőt illetné. Ennekfolytán a hamis tej ára a jó tej (tisztességes hasznot magában foglaló, termelői) árának többszörösére növekedjék.

Ebből következik, hogy a gazdára - inkább előbb mint utóbb - rá fog mászni a tejlobby, a polgármesteri hivatal, a közegészségügy, a rendőrség és persze az adóhatóság, stb. Mindezt azért, hogy elvegyék a kedvét az ilyesféle devianciáktól. A gazda lesz maga az antikrisztus. Rosszabb mint egy jobbikos, sőt mint egy populista. De mivel egyre több kisgyermek éhezik, vagy "csak" nem kapja meg a szervezete azokat az anyagokat, amelyek az egészséges élethez nélkülözhetetlenek (lennének) el kell(ene) gondolkodnunk: hogyan tovább?

Tudjuk, az anyatigris a legbátrabb. Ezért a kismamákat kellene először felbiztatni, he hagyják, hogy a rossz emberek elvegyék a gyerek kezecskéjéből a tejescsuprot. Vannak ilyen kismamák? Lehet(né)nek.

Heti kedvenc képem nem is egy kismamát, hanem egy nagymamát ábrázol, helyesebben példáz... Nem kizárt ugyanis, hogy a nyanya épp unokái védelmében vette gyönge vállaira az RPG tipusu rakétavetőt. Bizarr ez a kép? Igen, de most ilyen a világ! Ne feledjétek ti metszett faszú biborosok szoknyája után békésen baktató, bégető honfitársaim: ha egy népben felmagasodnak olyanok, akik tudnak és mernek bánni az eféle szerkezetekkel, hipp - hopp a vállukra is kerül. Ez nem pénzkérdés! Ez elvi kérdés, ha úgy tetszik a hit kérdése.

A néni nyilván nem magyar... A magyar nőktől idegen lenne ez a "tartás". És az egri nők? Meg aztán mi lesz, ha Sinka István szelleme kísérteni kezd.

"Üdvözlégy magyar nép, ki lángban és vérben
születtél meg újra három nagy éjszakán
vad ágyúdörgésben! Melyik nép írta fel
mostanában nevét így, hogy aranyat adott
kezébe Isten ujja? S mely nép beszélt így
az önmaga nevében, mint angyal, mikor
a harsonát fújja? Bús igájának fájára írja hát,
s mint annyiszor a megsárgult ezerévben
vérrel és vassal tanítja zsarnokát."

Szegény beteg Attila még úgy látta "kéne". Mára kicsrélődött az írás a falon: "kell"! Most megint csapongok egy kicsit. Ne tessenek aggódni, ha végignéznek majd kacskaringós írásomon, látni fognak valami egyeneset: gondolatmenetet...

Amikor még kis "najf" voltam és pl. nem tudtam, hogy a lánglelkű "Lelkiismeret '88"-as Kocsis Imre a hitgyüliben sajátította el a prófétain allűröket, gyakran jártam Pestre tüntetni, meg - "fantáziálni". Hát persze fantáziámat sohasem engedtem a logika, logisztika keretein kivül csapongani. Egy ilyen "brainstorming" alkalmával nyilvánvalóvá vált, hogy egy - akkori - rendőrfalanxot néhány gyors és ügyes és további néhány erős és elszánt fickó teljes biztonsággal meg tud(na) bontani, ill. akcióképtelenné tud(na) tenni. Az egészből persze nem lett semmi... Hülyék lettek volna eszmei partnereim? Nem, gyávák voltak...

Más. Azt mondják, a szabolcsi tírpák rohadt egy emberfajta, csak egy jótulajdonsága van: nem gyáva. Ez sem igaz, mert gyáva. Miből kovetkeztettem erre? Elárulom! Ezuttal traktorokról és országutakról volt szó... Amondó voltam, hülyeség egy utat félpályásan hosszában lezárni, mert ezzel csak azt lehet elérni, hogy adnak a szarnak egy pofont, A közuti forgalom semmiben sem hibás résztvevő ugyanis szidják a jó édesanyjukat a közlekedés akadályozása miatt. Mi lenne hát a megoldás?

Elméleti (!) válaszaimat az 1990-es marosvásárhelyi blokád emlékei motíválták. A fiatalabbak, ill. a gyengébbek kedvéért mondom, hogy a román hadsereg páncélosai acélgyűrűbe fogták a várost, úgy azonban, hogy a főútvonalakon [csiki - csuki] "zsilipek" voltak. Ezek úgy müködtek, hogy ha "csuki" volt, két páncélos állt keresztbe (!) az úttesten. Ha viszont "csikit" akartak, mindkét páncélos nagy lánccsikorgással, hátratolatott két - két métert és: isten hozott! Bennünket [Tóth Károly MTV. riportert, Antal István kamerakezelőt és szerénységemet is így juttatott be a városba egy csaj, aki azt mondta magáról, hogy az MTI tudósítója, aztán kiderült a Securitate tisztje volt...]

Tirpákiában persze nem voltak tankok. Lettek volna viszont tehergépkocsik, traktorok és más munkagépek. Beugrott a lánc is... Tudvalevő, hogy minden szerkentyűn van néhány méter acéllánc. Ezek segítségével pillanatok alatt létrehozható egy védvonal, vagy akár egy "szekérvár" is...

[A szekérvár egy olyan (elsősorban) védekező jellegű hadi taktika, amikor a sereg szekereit a tábor körül védelmi pozíciókba rendezik. A taktikát már az ókorban is használták. A kalandozó magyarok kör alakú szekérvárakban töltötték az éjszakákat. Ez egy igen bevált módszer volt, egész Európában használták. A katasztrofális Muhi csata elvesztést a helytelenül felállított szekérvár okozta. A legelterjedtebben a Lengyel Királyságban használták. A huszita harcmodor központi része volt a szekérvár, ahol a szekereket láncokkal (!) kötötték össze, és a szekerekre lövészeket (puskás, vagy íjas), és lándzsásokat telepítettek. A szekérvár közepén a védett személyek (lovasok és/vagy civilek) kaptak helyet. szekérvár egy olyan (elsősorban) védekező jellegű hadi taktika, amikor a sereg szekereit a tábor körül védelmi pozíciókba rendezik. A taktikát már az ókorban is használták. A kalandozó magyarok kör alakú szekérvárakban töltötték az éjszakákat. Ez egy igen bevált módszer volt, egész Európában használták. A katasztrofális Muhi csata elvesztést is a helytelenül felállított szekérvár okozta. A legelterjedtebben a Lengyel Királyságban használták. A huszita harcmodor központi része volt a szekérvár, ahol a szekereket láncokkal kötötték össze, és a szekerekre lövészeket (puskás, vagy íjas), és lándzsásokat telepítettek. A szekérvár közepén a védett személyek (lovasok és/vagy civilek) kaptak helyet.] [Wikipédia.]

Felvetődött persze az is, mi van akkor, ha "valakik" pl. erővágókkal esnek a láncoknak. Nos ennek is van ellenszere: a "pajszer" [amely szintén kelléke e masináknak] és amely rendkivűl hatásos, az erővágót tartó kéz ellen. Száz szónak is egy a vége, a tirpákoknak nem akarózott fitogtatni azt a híres bátorságukat...

A 2006-os sajnálatos események kapcsán szállongtak olyan pletykák, hogy a rendőrség számol közuti járművek, traktorok és munkagépek budapesti bevetésével - a gazdák részéről - és "el van szánva" ezek kilövésére. Állítólag az azonosító szám nélküli stricik "kelléktárában" a vipera és a gumilövedékes fegyverek mellett megjelentek RPG rendszerü gránátve tők is.

Igenám, de mi lett volna akkor, ill. mi lenne akkor, ha néhány ideges nagyi is elindított volna, ill. elindítana gyönge válláról egy két páncélgránátot és néhány szadista geci bennégett volna, ill. bennégne a ninóban, a csapat szállítóban, páncélozott harcjárműben, vízágyúban, vagy könnygáz szóróban? Biztosra vehető, hogy a hatás frenetikus lett volna, lenne - tekintettel arra, hogy a zsoldosok amilyen kegyetlenek olyan, vagy mégolyan, gyávák is.

Hogy a magyar nem lő? Ezt hitték egyes titkosszolgálatok is, amikor '56-ban a világ első bársonyos, ill. narancsos forradalmát tervezgették - szervezgették... Aztán mi lett belőle?!

Kérném, most ne figyelmeztessenek, hogy tárgyra (!), mert folymatosan, ill. a legszorosabban a tárgynál vagyok. Olyan tárgynál, amely többsíkú és a síkok között néha szlalomozni kényszerülök...

Máris visszapattanok - a gazdához. Nyilvánvaló, hogy ha tejelni mer, nem azok a brüsszeli nadályok lépnek a tökére, akik - ott kint - az ezeroldalas jogszabályokat fabrikálják. [Ezek olyan jól működnek, hogy (az egyébként szarházi) hollandok kénytelenek eltűrni pl., hogy angol cégek olyan baromfihússal etessék őket, amelynek szöveteibe ballaszt anyagot pumpáltak, aminek csak "súlyértéke" van, viszont a szív és érrendszeri, ill. az emésztőrendszeri terhelést, netán betegséget okoznak. A gasztronómiai "élvezeteket" követően, azzá válnak, amik voltak: bűzös szarrá...]

Nos, a gazdát eddig a Gyurcsány - Bajnai pribékeknek kellett móresre tanítaniuk. Eztán az Orbán pribékeknek kelletik majd ugyanezt tenniök - tekintve, hogy Orbán ugyanolyan csahosa volt és lesz a gyilkos Nyugatnak, mint az előbbi két szarházi.

Itt az idő, hogy elváljon a szar a májtól! A hülye Orbán dumák legkésőbb május idusáig lecsengenek és aztán jönnek a dolgos - adóbehajtó, nemzetnyomorító - hétköznapok. Akkora kiderül, hogy Orbán - legalább olyan szemét módon, hazudozik, mint Gyurcsány. A Jobbik pedig (mint Csurka - Raszkolnyikov) blöffölt, blöfföl!

[Nőies kedvességgel (telefonon) megróttak a minap, miért baszogatom folyton a jobb sorsra egyedül (!) érdemes Jobbikot. Megmondtam - megmondom megint. A kérdések kérdése: "Who Pays the Ferryman (?)," azaz, ki fizeti a révészt? [Magam is elkövettem e tárgyban egy kommentárt, nézze meg, aki ráér.]

Továbbra is azt mondom, amíg nem tudom, ki vajazza a Jobbik kenyerét, nem bízom bennük, mert (persze Hajdúböszörményben) az a mondás járja: "aki fizet, az 'petyegtet'.]

Tehát, amikorra ismét világossá válik, hogy megint átbasztak bennünket, valamit tennünk kell, mert nem birunk ki még négy, vagy pláne nyolc évet.

Mit tehetünk, mit tegyünk hát? "Felszabadított övezeteket" kell foltonként létrehozni és ezeket egyre nagyobb területi egységekbe olvasztani.

Hogy mi a felszabadított övezet? Egy olyan területi egység, amely termelői szolidaritáson alapuló önellátásra rendezkedik be és nem fogadja el, nem hajtja végre a brüsszeli, azaz wallstreeti direktívákat. Az övezetek önigazgató területek, amelyekben a gazdasági szabályozás, a gazdasági, szociális folyamatok tervezése és vezérlése és ezek védelme, helyi választott szervek, illetve [nagyobb] területi szövetségek joga, ill. kötelezettsége.

Meg lehet ezt valósítani? Már hogyne lehetne, amíg a talpunk alatt a magyar föld, zsigereinkben a szorgalom, agysejtjeinkben a magyar "finesz" és lelkünkben a magyar kurázsi. Ez persze csak az elv, az elvi lehetőség. Az egész hóbelevanc csak akkor működik ha igazi tőzegtűzként ízzik - elolthatatlanul.

Ennek mindenekelőtt mennyiségi feltételei vannak. Húsz - száz - ezer termelővel a rendszer el tud bánni. Ezerrel - tízezerrel - százezerrel szemben azonban már tehetetlen, ha... Ha a tömeghez az elszántság is társúl! Ez a vállalkozás, mint minden humanitárius (!) vállalkozás, könyörtelenséggel kell hogy párosuljon. Könyörtelenséggel a belső gyengeséggel, gyávasággal, megalkuvással szemben. Még nagyobb könyörtelenséggel a külső ellenséggel szemben. A legnagyobb könyörtelenséggel a belső ellenséggel szemben.

A belső felszabadítás - felszabadulás világstratégiája kialakulóban ven. Logikája, mint koreszme, lassan alakot ölt. Távolkeleten pl. "színes övezetek" alakulnak ki a "fehér foltok" helyén. Magyarul: az élősdi fehér penészt kiszárítják azzal, hogy állandóan támadják a fehérek lakta létesítményeket és előbb - utóbb elvadítják nemcsak a turistákat, de a kereskedőket és a diplomáciai testületeket is.

Nálunk a helyzet pont fordított! Hazánk ugyanis "fehér övezet"! Nálunk a "színes foltok" terjeszkedését kell lassítani, megállítani, majd felszámolni ezeket.

Ehhez nem kell még "zsidózni" sem! Ha Herzl Tivadar kimondhatta a zsidókről: "egy nép vagyunk, egy nép" mi ugyan miért ne mondhatnók ugyanezt, ugyanígy önmagunkról - a magyarokról? Ezesetben viszont az idegen (!) néphez, népekhez való viszonyunkat részletekbe menően (!) szabályoznunk kell. Mindenekelőtt le kell szögeznünk: "Magyarország a magyaroké"! Ezt az amerikaiak is megtet ték és nem lettek tőle kirekesztők!

E "nemzeti doktrina" alapján a kisebbségek státusát nem a pozitív diszkrimináció, hanem az egyenjogúság és az "egyenkötelezettségek" alapján kell szabályozni. Hogy világos legyen, mire gondolok, Szolzsenyicinre utalok. Ő mutatta ki tudományos pontossággal ötvözött irodalmi eszközökkel a következőket. Az oroszországban lakó zsidó nép teljes szabadságot követelt a kiemelten megbecsült, ill. jövedelmező állások betöltése terén. Kőpött a "befogadó" néphez viszonyított számarányokra. Privilégiumokat, majd kvázi monopóliumot szerzett a tőke tulajdonlásban. Viszont nem óhajtotta kivenni a részét sem a vagyoni adózásból, sem a véradózásból [katonai szolgálat]. Ez törvényszerűen vezetett pogromokhoz.

Megtorlásként (!) a zsidóság, a forradalom lenini etapjában, hozzákezdett kiírtani a keresztény (!) tőkéseket, földbirtokosokat, értelmiségieket, papokat, kispolgárokat, gazdag parasztokat (kulákok). Sztálin elvtárs ezt befejezte viszont utóbb kiírtotta Lenin zsidó hóhérkülönítményét és felszámolta a kölönösen visszatetsző zsidó prvililégiu mokat. [Ami még maradt, vagy közben keletkezett, most Putyin számolja fel...]

Visszatérve kis hazánk nagy problémáihoz kijelenthető, hogy nem tekinthető kirekesztésnek, diszkriminációnak, pláne antiszemitizmusnak annak elsimerése, hogy nemzetiségek léteznek. Státusuk elismerése, rendezése esetén viszont megszünik egyes nemzetiségek pozitív diszkriminációja!

Csak a legvisszataszítóbb szellemi kútmérgező Konrád György beszélhet zsidó génekről [génkoktél az "Áramló leltár. c. könyvében]? Mi nem beszélhetünk ugyanerről? És a gének vajon mit fejeznek ki, ha nem faji tulajdonságokat?

Románia meghatározhatja önmagát, mint nemzeti államot? Megteheti, hogy a nemzeti kisebbségek státusát ehez igazítsa, saját kénye kedve szerint? Szlovákia meg pláne?! Csak mi nem tehetjük ugyanezt? Annak ellenére sem tehetjük ezt, hogy nálunk a zsidó nemzeti kisebbség számaránya jóval kisebb, mint az erdélyi magyaroké a románokhoz képest?

Messze kanyarodtam volna a blog címétől és tárgyától? Egyáltalán nem!

Oda akartam és oda is fogok most kilyukadni, hogy a felszabadított övezetekben, amelyek Magyarországgá fognak összeolvadni, a nemzetiségek státusa a fenti elvek szerint fog alakíttatni, alakulni! Nem lesz tehát főleg magyarokból álló termelő népesség, jobbára zsidókból álló szellemi és gazdasági elit és jobbára eltartottakból álló cigány kisebbség.

És ami a lényeg: ezek az övezetek kivonják (!) magukat a nemzetközi tőke uzsora - uralma alól. Egy kis nép megteheti ezt? Meg, ha olyan nagy népekkel szövetkezik, amelyek ugyanerre az útra léptek. Ezt úgy hívják: keleti orientáció. Ez a ma reménye és a jövő zenéje, helyesebben realitása.

2010.03.02

Sz. Gy.